Bevezető

Az én történetem Szöulban kezdődik és Busanban ér véget. Pontosabban... Busanban kezdődik és Szöul csak át utazó az életemben. Hol is kellene elkezdenem, hogy értsétek a mesém? Mindössze tizenhárom éves voltam amikor a fővárosba költöztünk anyával. Igen... A szüleim elváltak apa meggondolatlan és perverz viselkedése miatt. A lényeg, hogy apám félre lépett a tizenkilenc éves bébiszitteremmel. Nehéz volt feldolgozni amikor a konyha pulton élvezték egymás jelenlétét a szemem láttára és később anya jelenlétében... Persze jött a balhé ami mindössze három napig tartott. Anya elkönyvelte, hogy a házasságukban a szerelem és a bizalom eltűnt akár az én szemüvegem amit mind kiderült a busz megállóban hagytam aznap délután. Szar ügy...

Anya összepakolt - én is vele együtt - és jó messze költöztünk a bírósági tárgyalás után apától, aki mint kiderült a költözésünk után Amerikában kezdett új életet szóval az egész költözés egy hatalmas   faszság volt... Viszont rá jöttem valamire a repülés alatt. Imádom az első osztályon kapható krém sütit...

A lényeg, hogy az új városba élve ház helyet egy kis lakásban kezdtünk élni, ketten. Természetesen akkoriban akkora sokként ért, hogy szívesen festettem a padlót, ruháimat vagy a körülöttem lévő dolgokat vörösre. Rá szoktam a bőröm vágására amit a mai napig szívesen csinálok.

Anyám ennek hatására pszichológushoz kezdett járatni. Eléggé össze haverkodtam a nővel aki a mai napig jóba van velem és szívesen megyek be hozzá.  Nagyából tizenhat lehettem amikor anya megismerkedett egy elég sikeres üzletemberrel. Szívdöglesztő szemüvegben. Még anya az új jövőjét tervezte addig én elkezdem a középsulit ami érdekesen indult. Tipikus kívülálló voltam - és vagyok. - de szerencsére az iskolában elég sok olyan volt mint én. A klikkesedés miatt csak emosoknak hívják őket. Igen... Tipikus fekete ruhás, ér vágós ember lettem aki még a plusz húsz fokban is sapkát és magassarkú csizmát visel. Sok barátom lett akik elég jó fejek voltak. Voltak akik szívtak, ittak és cigiztek. Én inkább csak ittam és időnként elszívtam egy száll cigit, de semmi több nem volt. Lassan töltöttem be a tizennyolcadik születés napomat. Éppen lyukas órám volt és úgy döntöttem kérek pénzt a pot apámtól. Felmentem az irodájába és vártam még meg nem jött. Sajnos ketten kicsit túlzásba estünk... Ő megcsókolt én pedig vissza, majd az asztalára fektetve tapogatott még anyám be nem állított. El se tudjátok hinni mekkora balhé volt az egészből, de be kell vallanom... élveztem és képes lettem volna tovább menni pár csókon és mell tapogatáson.

Anya úgy gondolta, hogy az apró hibám miatt vissza költözünk a nagyvárosból a szülő városomba. Nem kell ecsetelnem, hogy igen. Anya és a helyes szemüveges barátja szakítottak. Hát ez van... Jelenleg éppen a kocsiba pakolok és a legjobb barátnőmtől búcsúzok, Tinától. Tina Amerikában született. Onnan a külföldi neve.

- Nem szokásom ölelkezni, de... - ölel meg óvatosan és az államra ejti a vállát. - Vigyázz magadra... Ha baj van csak hívj minket és kevesebb mint fél óra alatt ott vagyunk szét rúgni bárki kerek seggét.

- Rendben. - a derekához emelem a kezem és elmosolyodok.

- Jut eszembe! - tol el magától a rövid fekete hajú lány. - Ezt MinJun küldi.

A kezembe nyom egy közepes méretű fekete fültágítót. MinJun mindig is több volt mint sima fiú barát. Valami mindig is volt köztünk. Lehet akkor kezdődött az érzelem hullám mikor részegen rám vetette magát és olyat tettünk ami túl tesz egy szimpla barátságon, Nem feküdtünk le, de már annyira nem vagyok szűz.

- Sajnálja, hogy nem tudott eljönni, csak éppen kipiheni a tegnapi kis szívását. - dől a kocsinak. - Én mondtam neki, hogy most az egyszer ne tépjen be, de nem hallgatott rám. - húzza magán össze a fekete lepelét és megigazítja a kis kalapját.

- Végül is... - tűröm a fülem mögé a hajam és a helyére rakom a fültágítót. - MinJunról beszélünk. - mosolygok a semmibe. - Az lenne fura, ha egy napig a földön járna.

- Még mindig bele vagy esve? - mosolyog rám gúnyosan. - A kis ujjazós incidensetek óta csak róla beszélsz és zavarba jössz előtte. - keres egy cigit a zsebében. - Adsz tüzet?

- Én csak... csak tetszik! - kotrom elő az öngyújtóm meggyújtóm és a tűzhöz hajol a szájában a cigivel. - Amúgy is... Én csak egy kaland voltam. Simán ott helyben megtette volna, ha nem nyittok ránk. - teszem el a halál fejes zsebtüzet. - Tudsz adni pár szálat?

- Biztos Busanban is van dohány bolt, de tessék. Remélem három elég. - nyomja a zsebembe a dohányt. - Jól becsüld meg ezeket!

- Megnyugodhatsz. - rakom a nadrágom zsebébe. - Csak annyira kell, hogy pisi szünetben közben nyugtatás képen eltudjak egyet szívni. Anyán naponta hozza fel a kalandomat az ex pasijával... - dőlök én is a kocsinak amint lezárom a csomagtartót. - Tehetek róla, hogy menet lettem volna mint ő volt?

- Beteg vagy. - nevet a barátnőm. - De megértem. Ha apádnak szabad volt akkor neked miért nem lehet idősebbekkel kavarni, igaz? Ha számolok MinJun is három évvel idősebb... - fújja ki a füstöt.

- Pontosan... - sóhajtok. - Nem szokásom, de szívhatok a tiédből? - pillantok rá.

- Utoljára... - emeli hozzám. Bele szívok és a cigi felizzik. A szám tele lesz füsttel. A nagy része a tüdőmbe távozik. Elhajolok és karikákat csinálva engedem ki a füstöt. - Hiányozni fogsz...

- Te is nekem. Nem lesz kit lehúzzak cigivel. - lököm vállba. - De azért remélem lesz pár olyan ott mint mi.

- Bármi lehet. - nevet fel. - Azért ne fogadj el mindenkitől cigit. Emlékszel arra amikor az egyik srác adott nekünk cigit és te annyira beálltál, hogy alig tudtad a saját neved? Pedig az a srác már évek óta gyártja a saját márkájú cigijét. Akkor abban a kis városban mekkora szarokat adhatnak...

- Nyugodjak... Majd veszek gyárit. - lép ki anya a ház ajtaján. - Azt hiszem indulunk...

Megkerüli az autót és beül a kormány mögé. Azonnal beindítja az autót, felkapom a vállamra a szakadt táskám és az anyós ülés felé veszem az irányt.

- Hívj fel, ha megérkeztél, ribi. - szól utánam Tina.

Beülök a kocsiba és lehúzom az ablakot. Kinyújtom a kezem és bemutatok neki mosolyogva. Egészen addig tartom így a kezem még el nem fordulunk a sarkon. Vissza húzom a karom, az oldalamra dőlök és bedugom a fülem. Csak érkezzünk már meg...